A cég alapítóinak első közös beszélgetése az alábbi gondolatokkal zárult. Az üzletmenet folyamán el kell érni, hogy a műszaki problémájára megoldást kereső, ne távozzon üres kézzel.
Az is világossá vált, hogy a megelégedettséghez, (visszatérő vevő) a minőség, határidő és nem utolsó sorban az ár összhangjának a megteremtésén keresztül vezethet csak az út.

Mindezek szellemében cégünket, a Kémény-Doktor Kft-t 1994-ben alapítottuk meg.
Az eddig eltelt évek az induláskor elképzelt célkitűzések megvalósításával teltek. Az első lépések a piacra jutás, a társaság kellő ismertségének a megalapozása volt. Ezt segítette, hogy sikerült a kéménygépészeten belül olyan területeket találni, amelyek hosszú évek óta orvoslásra szorultak. Az ezekhez kapcsolódó fejlesztések és gyakorlati megoldások kedvező piaci pozíciót teremtettek a fejlődéshez.

Az első a gyűjtőkémények áramlási problémáin igyekszik javítani, egy mesterséges megszívó szerkezet alkalmazásával. Az égéstermék visszaáramlásának a jelzésére, pedig egy érzékelő egységet fejlesztettünk ki.

Kapcsolódva az áramlástani problémákhoz, mint fő tevékenységi körhöz, már induláskor megnyitottunk egy légtechnikai szaküzletet. Itt a kis háztartási készülékektől a nagy ipari ventilátorokig az ár és a minőség teljes skálájával várjuk a vásárlókat.

A kéményhez hasonlóan ezen a területen sem csak értékesítés folyik, hanem szaktanácsadással, tervezéssel, kivitelezéssel segítjük a hozzánk fordulókat.

Az egyedi kémények utólagos bélelésekor az elhúzások jelentenek gyakran gondot. Külső anyagi segítség (OMFB, BKIK) igénybevételével, egyik közreműködőként sikerült egy olyan eljárást kifejleszteni, (FURÁN) ami az esetek többségében, felhasználóbarát módon áthidalja ezt a problémát is.

Az elmúlt több mint 10 év tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy a Kémény-Doktor Kft. minden olyan eszközzel rendelkezik, amellyel lakótereink jó légállapotát biztosítani lehet. Legyen ez egy jól működő szellőzés, vagy az égéstermék elvezetésére szolgáló kémény.

Általános szolgáltatásaink:

  • értékesítés,
  • szaktanácsadás,
  • tervezés,
  • kivitelezés,
  • ügyintézés,

Kiemelt szolgáltatásaink:

  • bolti kiskereskedelem, (légtechnika, kémény),
  • kéményvizsgálat, állapotfelmérés,
  • kémények hő,- áramlástechnikai és légellátási méretezése,
  • téglakémény kőművesipari felújítása,
  • kéménybélelés (fém, műanyag) teljes körű ügyintézéssel,
  • gyűjtőkémények átalakítása mesterséges megszívásúvá,
  • szerelt kémény építés, akár alpinista technikával is,
  • központi kémények felújítása,
  • zárt égésterű gázkazánok égéstermék elvezető rendszerének kiépítése,
  • kéménymagasítás, szerelt toldatok elhelyezése,
  • tetőkibúvó ablakok beépítése, kéményseprőjárda építés,
  • légtechnikai rendszerek telepítése,
  • ügyviteli szolgáltatás.

Nincs hír a rendszerben.